HTML

Tördemici jegyzetek

Joó Ferenc gondolatai és közleményei Badacsonytördemic jövőjével kapcsolatban.

Tájékoztatás

2011.05.25. 22:33 Joó Ferenc

Ezúton tájékoztatom a tisztelt badacsonytördemici és badacsonylábdihegyi választópolgárokat, hogy a mai napon összeférhetetlenségi ok állt elő személyemmel kapcsolatban, ezért képviselő-testületi mandátumomról lemondtam.

Az összeférhetetlenséget az okozza, hogy a mai naptól Badacsonytördemic Község Polgármesteri Hivatalában dolgozom, és saját magam idézőjelben vett munkáltatója nem lehetek (törvény is kizárja).

Szeretném mindenkiben tudatosítani, hogy ez a helyzet még engem is váratlanul ért. Amikor Farkas Lászlóné lemondásakor a képviselői megbízatást elfogadtam, még nem is számítottam rá, hogy hamarosan az önkormányzatnál adóügyi ügyintézőként fogok a nyugdíjba vonuló kolléganő helyett dolgozni. Természetes dolog, hogy ha ezt már akkor tudtam volna, akkor nem vállaltam volna néhány hétre el a képviselőséget.

Mindazonáltal úgy érzem, hogy ebben az új helyzetben is sok hasznosat tudok majd tenni településünkért. A munkáltatóm, Dr. Harkai Barbara jegyző asszony kérésére az adóügyek mellett műszaki jellegű feladatokat is el fogok látni, emellett továbbra is "tűzközelből" tudom majd figyelemmel kísérni a tördemici eseményeket.

Nem teltek el eseménytelenül az elmúlt hetek. Bár a hétfői képviselő-testületi ülésről külön nem számoltam be, ez alatt az időszak alatt ezzel együtt három képviselő-testületi ülésen és még néhány apróbb eseményen vettem részt. Úgy érzem, hasznos gondolatokkal tudtam hozzájárulni a képviselő-testület munkájához. 

Volt képviselő-társaimnak és a helyembe lépő Horváth Istvánnak eredményes munkát kívánok! Véleményemet továbbra is bármikor szívesen megosztom a Képviselő-testület tagjaival és alkalom adtán blogom olvasóival is.

Önkormányzati képviselőként búcsúzóul hadd adjam közre az alábbi információt, amely talán közérdeklődésre tart számot. 

A hétfői napon a képviselő-testület - mint az építéshatósági eljárásban ügyfélként részt vevő szerv - tagjaként, kérésemre betekinthettem a tapolcai építésügyi hatóságnál a lábdihegyi szálloda-beruházás ügyirataiba. Az ügyről dióhéjban annyit mondanék, hogy az - az első fokon eljáró hatóságnál - várhatóan még több hétig folyamatban lesz.

Ezzel a kishírrel talán nem sértem meg senki jogos érdekeit.

Tisztelettel:
Joó Ferenc

Szólj hozzá!

Itt a nyár, jön a fagyi!

2011.05.22. 22:46 Joó Ferenc

 

Újabb küldeményt kaptam tegnap a postaládámba. De úgy tudom, a faluban mindenki. Ebben négy oldalon, négy különböző írásban olvasható panaszkodás egyes képviselők vagy összességében a képviselő-testület ellen. Vajon hogyan találtak egymásra ezek az írások?Az egyikből az is kiderül, hogy szerzője azt hitte, valamilyen újságnak adja át üzenetét. 

Azt gondolom, hogy a leírtak nagy részét mindenki a helyén tudja kezelni, de van két olyan dolog, amihez szeretnék kommentárt fűzni.

Az egyik Kálóczy Lajos úr megjegyzése, miszerint a képviselők szavazógépként leszavazták az orvosi praxis kérdésében a körzetesítés lehetőségét. Tájékoztatom Kálóczy urat, hogy a képviselő-testület négy szavazó tagjából kettő szavazott csak a körzet-egyesítés ellen. Ezt semmiféleképpen nem nevezném szavazógépnek, a részletekről előző postomban be is számoltam.

Másik megjegyzésem Kovács Lászlóné írásához kapcsolódik, aki kijelenti, hogy a Képviselő-testület megszüntette az újságot. Szintén előző postjaimban olvashatnak róla, hogy a Képviselő-testület nem szüntette meg az újságot, hiszen nem is lenne joga hozzá, mert az nem a saját újsága volt. Csupán nem engedte tovább a falu infrastruktúrájának használatát egy alapítványi újság szerkesztéséhez és sokszorosításához. Illetve új szerkesztőséget állított fel, amelynek feladata egy önkormányzati újság kiadása.

Az mindenesetre érdekes, hogy az íven nincs aláírás, hogy ki szerkesztette vagy sokszorosította, csak azt tudom, ki dobta be a postaládámba. Úgy érzem, hogy ez a szórólap megint nem a nézőpontok közelítését segíti elő, nem az előrelépést hozza közelebb, hanem ismét csak a széthúzás, a falu megosztottságának elmélyítése felé hat. De az is lehet, hogy célt téveszt és a fagyi visszanyal...

 

Szólj hozzá!

Túra mozgalom, iskola

2011.05.05. 15:00 Joó Ferenc

Mint képviselő, kaptam postaládába az alábbi értesítést. Nem tudom, mi volt vele a cél, de címszavakban továbbadom:

A Börzsöny Természetjáró és Hegymászó Egyesület és a Badacsonytördemic Községért Alapítvány szervezésében 2011. május 21-én Badacsonytördemicen kerül megrendezésre a Tanúhegyi Teljesítménytúrák. További információk a településen kihelyezett plakátokon és a www.bthe.hbu oldalon.

Ma egyébként együttes ülés volt a badacsonytomaji és ábrahámhegyi Képviselő-testületekkel, ahol a közös fenntartású badacsonytomaji iskola alapító okiratának adminisztratív szempontból szükséges néhány módosítását fogadta el közösen a három testület, valamint ehhez kellett igazítani a felek közös fenntartásra vonatkozó megállapodását. Finanszírozási kérdések is szóba kerültek, de a helyzet maradt a régi. Bővebbet személyesen tudok mondani annak, akit ez a kérdés érdekel.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása